Dédikémet szombaton megműtötték. Kiderült, hogy egy kizáródott lágyéksérv okozott minden bajt, az zárta el a beleket is, nem volt bélcsavarodás. Amit a sérv kizárt, az sem halt el, így nem kellett bántani a beleit.
Ma voltam bent dédikémnél, ébren van. De szegénykém nagyon ramatyul néz ki, nem is érzi valami jól magát. Az elméje kicsit még zavaros, és nem is emlékszik sokmindenre. Magatehetetlenül fekszik az ágyban. Amíg a bélműködése el nem indul, addig nem ehet, nem ihat, csak infúziót kap. Ahogy a monitort néztem, láttam a pulzusát... 54/perc... Nekem ez olyan lassúnak tűnik... A nővér, aki vigyáz rá a kórteremben, azt mondta, ez a pulzusszám normális, nekem mégsem tetszik... (Talán azért nem, mert az enyém a legnyugodtabb állapotomban is 100 körül van?)
No de minden esetre annak örülök, hogy a műtéten már túlvan az én drága dédnagymamám, és főként annak, hogy ÉLETBEN van. Mondtam is neki, hogy még legalább 15 évig maradjon is köztünk, ismerje meg leendő ükunokáit. Mosolygott. :)
Ilyenkor azért elgondolkozom azon, nem vagyok-e kicsit önző... Szegénykém a 89 év alatt rengeteget szenvedett, megérdemelné már a nyugalmat. Már évek óta mondogatja, hogy a családban senki sem élt meg ilyen kort, és hogy neki már jobb lenne a föld alatt..."Jobb vóna már a fődben, hát de az ember nem mehet hamarább a fődbe, mint ahogyan az el van rendelve. Fiam (így szokta mondani), sosem gondoltam vóna, hogy ilyen soká élek. De ha nehézkesen is, de élek."
Igen. Nehézkesen, de ÉL. Bár most a Semmelweis kórház sebészetén van, élete napjait Tibolddaróc aprócska falujában tölti.
Kérem az én Istenemet, sokáig éljen még erőben, egészségben, szeretetben és békességben ez az idős özvegyasszony, mindenki Lídi nénije, az én drága dédnagymamám, akit nagyon-nagyon SZERETEK!!!
Ma voltam bent dédikémnél, ébren van. De szegénykém nagyon ramatyul néz ki, nem is érzi valami jól magát. Az elméje kicsit még zavaros, és nem is emlékszik sokmindenre. Magatehetetlenül fekszik az ágyban. Amíg a bélműködése el nem indul, addig nem ehet, nem ihat, csak infúziót kap. Ahogy a monitort néztem, láttam a pulzusát... 54/perc... Nekem ez olyan lassúnak tűnik... A nővér, aki vigyáz rá a kórteremben, azt mondta, ez a pulzusszám normális, nekem mégsem tetszik... (Talán azért nem, mert az enyém a legnyugodtabb állapotomban is 100 körül van?)
No de minden esetre annak örülök, hogy a műtéten már túlvan az én drága dédnagymamám, és főként annak, hogy ÉLETBEN van. Mondtam is neki, hogy még legalább 15 évig maradjon is köztünk, ismerje meg leendő ükunokáit. Mosolygott. :)
Ilyenkor azért elgondolkozom azon, nem vagyok-e kicsit önző... Szegénykém a 89 év alatt rengeteget szenvedett, megérdemelné már a nyugalmat. Már évek óta mondogatja, hogy a családban senki sem élt meg ilyen kort, és hogy neki már jobb lenne a föld alatt..."Jobb vóna már a fődben, hát de az ember nem mehet hamarább a fődbe, mint ahogyan az el van rendelve. Fiam (így szokta mondani), sosem gondoltam vóna, hogy ilyen soká élek. De ha nehézkesen is, de élek."
Igen. Nehézkesen, de ÉL. Bár most a Semmelweis kórház sebészetén van, élete napjait Tibolddaróc aprócska falujában tölti.
Kérem az én Istenemet, sokáig éljen még erőben, egészségben, szeretetben és békességben ez az idős özvegyasszony, mindenki Lídi nénije, az én drága dédnagymamám, akit nagyon-nagyon SZERETEK!!!
Utolsó kommentek