Apróságok

Ma voltam láthatáson. Szar napom volt. Reggel az Újgyőrin jöttem rá, hogy elfejetettem átállítani az órát, így már 10-kor kint voltam Perecesen (pontosabban Nagyerenyőben)...

Nem sokkal azután, hogy beléptem, meg is kaptam, hogy minek hívtam unokaöcsémet is. (Azt ugyanis tudni kell, riasztottam Gabit - alias Holdfénytolvaj vagy Santos - , hogy ma megyek, jöjjön ki ő is, ha tud, mert nem akarok egyedül menni.) Kb 10 perc múlva már Gabi is ott volt. Be kellett mennem Gyuszika (fater) szobájába, beszélgetni vele.

Megkérdezte, mi bajom vele, miért vagyok olyan rideg. Először szépen mondtam, hogy azért, mert nem tudok neki megbocsátani, nem tudom sem feldolgozni, sem meg nem történtnek tekinteni mindazt, amit tett. Rákontrázott, hogy beteg volt, nem emlékszik semmire. Mondtam, jó neked! Én viszont nem felejtek! Kérte, mondjam el, miért. Elkezdtem mesélni, miket tett. Az sms-ekkel és mms-ekkel kezdtem, melyek nagy része gyilkossági szándékot takart, tehát azt, hogy meg akar ölni. Az mms-ek közül a Tarot kártya Halál képét emeltem ki. Azt mondta, hazudok, ilyet ő nem küldött. " - Miért, mégicsak emlékszel? - Nem, de biztos, hogy olyat én nem küldtem! - Márpedig én kaptam, a te számodról!" Ezen vitáztunk egy kicsit, aztán ráhagytam, én úgyis tudom, hogy azt kaptam, ismerem a Tarot kártyákat. Aztán mondtam neki azt is, hogy az sms-ek nem csak a betegsége alatt jöttek, hanem előtte is. Természetesen erre is volt magyarázat: "Akkor a válás miatt voltam depressziós." Pfff... Hát köszönöm... Ekkor kezdtem elveszíteni a türelmemet, már kiabáltam. Megmondtam, elegem van belőle, a buta kis játékaiból, a lelki terrorból, a sok sebből, amit okozott, a gyomoridegből, ELEGEM VAN BELŐLE! Megkérdezte, hogy akkor ki sem akarok békülni vele? A szemébe néztem és közöltem: NEM! Aztán kimentem cigizni. Jött ő is. Kint közölte velem, hogy nem ilyen hozzáállásra számított. "Miért, azt hitted, a nyakadba borulok, és azt mondom, semmi baj? - Igen, én a helyedben ezt tenném. - Én viszont ezt nem tudom megtenni, a "betegséged" alatt elkövetett dolgok csupán a pontot jelentik az i betűn. Az apróságok most már hatalmasak lettek."

Nagyim megkért, próbáljak megbocsátani a fiának, a betegsége miatt ilyen. Azt mondta, annyi jó van bennem, ezt igazán megtehetném. "Ne haragudj, mama, ez nekem nem megy."

Röviden ennyi volt. És miért voltam erős? Mert kimondtam mindent, nem tartottam magamban, és bár többször is megcsuklott a hangom, egyszer sem sírtam el magam. Még akkor sem, amikor a nagymamám sírva kért, hogy bocsássak meg a fiának...

Kedves Mindenki!

Hosszú szünet után újra itt vagyok, visszatérek blogom írásához. Magyarázkodni nem szeretnék, miért nem írtam sokáig... A lényeg úgyis csak az, hogy visszatértem.

Mi is történt velem az utolsó bejegyzésem óta? Nézzük csak (Nem történési sorrendben): 20 éves lettem; várakoztam és csalódtam; reménykedtem, álmodtam és csalódtam; pár embernek segítettem; a nővérkém kiment Angliába; a főiskolán kaptam tanulmányi ösztöndíjat; megnéztem a moziban (többször is) a Mamma Mia!-t; vért adtam; kórust szerveztünk; kikészültem a suli miatt stb.

Nővérkém, alias Realányka, augusztus 20-án repült ki Angliába. Nehéz volt az elválás, nagyon nehéz... Kivittük Andit Ferihegyre, megvártuk, míg bechekkol, majd könnyes szemmel néztük végig, ahogy felszáll a gép. Mielőtt átment a kapun, sírva köszöntem el tőle. Tudtam, hogy nem végleg megy el, de akkor is nagyon nehéz volt elengedni. Viszont decemberben jön haza, addig msn-en beszélünk.

20 év... El sem hiszem! Nem rég még épphogy kilátszottam a földből, és nagyikám otthonkáját rángattam: "Mama, elhível a kávéd!"... Ma pedig már 20 éves vagyok. Volt házibulim is. Gyöngyösön pedig a koliban meg akartak lepni a többiek, de végül ők lepődtek meg. Ahogy felmentem a szobába, láttam, hogy ott állnak az ajtó előtt, egyikük tortával a kezében, és énekelték a Happy birthday-t. Nem számítottak arra, hogy nem vagyok bent. De jól sült el a dolog. :) Egyébként úgy érzem, egyre inkább megismerem önmagam, és ez jó. Kezdem kapisgálni, ki is vagyok én, mit keresek itt stb.

A fent említettek közül most nem fejtek ki többet. Talán majd egyszer. Most se kedvem, se energiám nincs hozzá.

Hamarosan jelentkezni fogok egy olyan bejegyzéssel, melyben leírok pár újdonságot, leginkább a szemléletmódommal és a céljaimmal kapcsolatban. Egyfajta jövőkép...

Üdvözletem Mindenkinek!
Susanne

Kedves Olvasóim!
Bizonyára láttátok, hogy egy ideje nincsenek új bejegyzéseim. Sajnos rosszul alakulnak a dolgok, és csak nagyon ritkán vagyok netközelben.
Erre való tekintettel a blogom ideiglenesen szünetel, talán Gyöngyösről majd újra írok.
Üdvözlettel:
Susanne

 Tegnap Laci ismételten beszólt nekem... Nem nagy dolgot, csupán egy apróságot, de pont az ilyen apróságokkal telt be a pohár.
 Anya tegnap leltározott, ezért sokáig maradt a Corában, nem is tudom, mikor ért haza. Laci éjszakára ment dolgozni, így este, miután elment, már egyedül voltam a házban. Hallottam, amint elindul a Ducato, aztán kitörtek belőlem a könnyek. Egyszerűen kikészültem... Felmentem MSN-re, beszéltem Andival, kisírtam magam, majd egy kis hideg zuhany, és mentem aludni. Még vagy fél órát forgolódtam, mire sikerült kikapcsolnom magam annyira, hogy elszenderüljek. Nem aludtam túl sokat, ez ma meg is látszott rajtam.
 4-kor keltem, 5.15 körül értem a hotelba. Munka közben viszont nem voltam túl jól... Szédelegtem, kalapált a szívem, görcsölt a fejem, remegtem és reszkettem, mint a nyárfalevél. Hogy az idegességtől vagy a kialvatlanságtól, azt magam sem tudom.
 Miután végeztem, kimentem anyával a Corába. A dohányzóban egy szál cigi mellett felvázoltam neki a dolgokat, mennyire elegem van. Annyit mondott, majd beszél Lacival, ha olyan állapotban lesz. Hát, azt hiszem, erre aztán várhatunk, mivel az 'olyan állapot' a józanságra utal. De ha sikerül is beszélniük, nem hinném, hogy bármi is változna. Viszont, ha ez így megy tovább, nem sok idő kell, hogy újra kiboruljak... Sajnos már nem bírom elviselni ezt az egészet, egyszerűen elegem van. Akkor pedig 'szép és nyugodt' beszélgetés nem várható, mert mondandóm végén ennyi lesz: Sziasztok!
 Igen, annyira besokalltam, hogy amennyiben nem változtatnak a körülményeken, úgy elköltözök, végleg. Hogy hová és miből, azt még magam sem tudom, de minden erőmmel azon leszek, hogy találjak egy nyugodtabb helyet.
 Talán sokakban felmerül, miért vagyok ilyen pesszimista, miért nem hiszem, hogy változtatnak. Nos, aki így vélekedik, csak egy napot töltsön el velük, és megtudja...

Szakmai gyakorlat:
 Amint az sokan tudják, júliusban töltö(tte)m az egy hónapos kötelező szakmai gyakorlatomat a City Hotelban, Miskolcon. Na jöjjön egy kis hivatalos bemutatás:
 A City Hotel Miskolc*** a belvárosban, kellemes környezetben, jól megközelíthető helyen található. A szállodában, amely 23 fürdőszobás szobával rendelkezik, 49 vendég részére tudnak magas színvonalú elhelyezést biztosítani. Szobáik légkondicionáltak, tágasak, minden szobában színes tv, telefon, minibár és internet-csatlakozási lehetőség van. Speciálisan berendezett szoba áll a mozgássérült vendégek rendelkezésére. A gépkocsival érkezőknek parkolási lehetőséget biztosítanak a szálloda udvarán található zárt, kamerával őrzött parkolóban. A kikapcsolódásra vágyóknak kellemes felüdülést, pihenést kínál a welness-részleg, ahol pezsgőmedence, szauna és gőzkabin várja a vendégeket. A reggeliző étterem és különterem 30–50 fős rendezvények lebonyolítását is vállalja. A drinkbár éjjel-nappal kitűnő italokkal áll a vendégek rendelkezésére. A vendégek kívánságára programokat szerveznek. Alkalmat kínálnak arra, hogy a hozzájuk érkezők megismerjék a város és a környék gazdag történelmi és természeti kincseit.
 Most már jöhetnek a tapasztalatok, élmények. Az első alkalmat a recepción töltöttem. Nem volt rossz, mert a 8 órával semmi bajom, csak épp nem tudtam mit csinálni, nagyon unatkoztam. Így a gyakorlat elején kicsit elment a kedvem az egésztől... A második héten már megismertem más munkaköröket is: hivatalosan back office. Voltam szobalány is, és segítettem a reggeliztetésnél is. Szobalányként bejártam a szállodát, segítettem a takarításban, valamint az ágyneműcserében, továbbá megismerkedtem a vasalógéppel (nem a kézi, ami a háztartásokban megtalálható, azt már régóta ismerem). Az utóbbival kicsit közelebbi "kapcsolatba" is kerültem, kivasaltam a körmeimet és az egyik ujjamat... :D De sebaj, ez is kellett. :) A reggeliztetésnél hol mosogattam, hol a vendégek kiszolgálásában és a terítékcserében segítettem, valamint a végén a takarításban. 
 Ha munkavállalásról lenne szó, nem szívesen dolgoznék Front Office-ban (pl. recepció), de Back Office-ban szíves örömest. A lányokkal sosem unatkoztam, mindig volt dolgunk. A recin alig. 
 Pár szó a társaságról: Legegyszerűbben két szót írhatnék: Imádom Őket! No de azért kifejtem. :) A konyhán, Timi mellett nagyon jó dolgozni, minden alkalommal örömmel mentem be. Szobán, a két Mónikával és Katival sem unatkoztam, és hozzájuk is szívesen mentem. Gyakran előfordult, hogy tovább maradtam bent, mint kellett volna, ahogy az is, hogy olyankor is bementem, amikor nem osztottak be. Nagyon jó kis csapat, ha velük dolgozik az ember, nem fárad el (annyira), hiszen a hangulat is fontos. Mindannyiukat kedvelem, sőt, Timiben igaz barátomra leltem. :)
 Sajnos azonban 31-én letelik a gyakorlatom... Nagyon fognak hiányozni!!!

Felvételi:
 Idén megint beadtam a jelentkezést, 3 helyre. Utolsóként jelöltem meg azt a szakot, amelyet valóban szeretnék tanulni. Bevallom, nem sok reményt fűztem a felvételi sikerességéhez. Igen, az önbizalmam jóval a béka-perspektíva alatt van. No de nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy nagy álmom - ha Isten is úgy akarja - 2009 szeptemberétől elindulhat a megvalósulás útján: Egyetemi szintű filozófia tanulása. Nagyon szeretem a filozófiát, olyannyira, hogy a doktoriig nem szeretnék majd megállni, teljes erőmből azon leszek, hogy a kitűzött célt elérjem. Jah, hova vettek fel? Miskolci Egyetem - Bölcsészettudományi Kar - Szabad bölcsészet. Hihetetlen, hogy sikerült, de nagyon örülök! Alig várom, hogy Gyöngyöst befejezzem és végre elkezdhessem az egyetemet!!!

Apróságok:
 Csak azért, hogy nehogy teljes legyen az öröm... Helyzetjelentés itthonról... Laci egyre többet iszik... Nagyon nem tetszik ez nekem, kezd elegem lenni! Nem is kicsit! Anyának hiába mondom, a válasz mindig az, hogy nem tud vele mit csinálni. Ennyi. De ezzel semmi sem oldódik meg! És hagy mondjam el, a látszat csal! Nem bírom elviselni, hogy ennyit iszik! És egyre több dologba szól bele, olyanokba, amikhez semmi köze!
 Ma például lekapott a 10 körmömről, hogy mi a francnak akarok én filozófiát tanulni, azzal semmit sem tudok majd kezdeni, vegyek fel mellé egy nyelvi szakot, csináljam párhuzamosan a kettőt. Basszus, mintha lenne annyi időm! Ha már Miskolcon maradok az egyetem miatt, dolgozni fogok mellette, hogy elkezdhessem törleszteni a Diákhitelt, amíg a kamat nem lesz magasabb, mint a folyósított hitel összege. És különben is! Engem a FILOZÓFIA érdekel! Németből van felsőfokúm, angolból készülök a szakmai középfokra (írásbeli), a későbbiekben szeretném letenni a felsőfokot, a jelnyelvet haladó szinten értem és 'beszélem', valamint megértem a latin szövegeket is! Nem ő tanul, hanem én! Én döntök, hogy mit szeretnék!
 A másik, szintén mai dolog: Lejött Peti, beszélgettünk 4-esben, szóba került a gyakszi, meséltem, milyen jól érzem magam a hotelban, Timivel, Katival és a két Mónikával. Mondtam, hogy ha netán oda kerülnék, hogy mégiscsak a szállodaiparban helyezkedek el, nem szeretnék Front Office-ban dolgozni, inkább Back Office-ban, nem Miskolcon, hanem a Dunántúlon, de leginkább külföldön. No mindegy, a lényeg, hogy itt jött megint egy beszólás, ami rohadtul szarul esett: Szakmenedzserként nem szobalány vagy reggeliztetős senki leszek, hanem inkább recepciós vagy a vezetésben, irányításban részt vevő személy. 1: Tudom, hogy Timiékre utalt, és bizonyára böki a csőrét, hogy sokat vagyok a hotelban, de álljon meg a nászmenet! Én jól érzem magam velük, az ő munkájuk többet ér egy szállodában, mint egy vezetői munka! 2: Az életcélom NEM a City Hotel, hanem leginkább külföld!
 Hhh... Nagyon várom már a szeptembert, amikor a hétköznapokat Gyöngyösön tölthetem! Legalább keveset leszek itthon, nem kell elviselni az állandó, alkohol hatásával felturbózott beszólásait!
 Egyébként anyát sem értem... Miért nem szól közbe?! Áh, hagyjuk, mert már nagyon hangosan ütöm a billentyűzetet, nagyon felhúztak. 
 

Ha lenyugszom, majd még írok.
Susanne

 Június 25-én (szerda) kimentünk Andival (a nővérem) Perecesre, egyfajta "pofavizitre". Semmi kedvem nem volt hozzá, de úgy gondoltam, inkább együtt, mint valamikor egyedül.
 Kint voltunk az udvaron, Andi a hintaágyban, én egy széken. Gyuszika (fater) kijött hozzánk. Bocsánatot kért az eddigi viselkedéséért, azt mondta, nem emlékszik semmire. Se a fenyegetésekre, se a tönkretett Karácsonyokra, se a pszichiátriára, egyetlen dologra sem. Andi annyit mondott, többé ne legyen ilyen. Én egyszerűen nem tudtam megszólalni.
 Ebéd után kiültünk mindannyian az udvarra, mama, papó, Gyuszika, Andi és én. Andi elmondta, hogy augusztus 20-án repül Angliába, majd csak vizsgázni jön haza (december-január), tehát kiköltözik. Meghallgattuk a véleményüket, aztán jött a neheze. Beszélgetés a közelmúltról.
 Mama megkérdezte, miért nem járunk ki hozzájuk. Mondtuk, hogy azért, mert elegünk van a folytonos cseszegetésekből, meg állandóan gyomorideggel mentünk ki, nem tudtuk, éppen milyen állapotban találjuk Gyuszikát. Andi megemlítette a nekem küldött, gyilkossággal fenyegető sms-eket, valamint az mms-ben elküldött Tarot kártyát, mely a halált ábrázolta. Mama annyit reagált, hogy valami doktornőnek is hasonlókat küldött, mert őt okolta az állapota miatt. Aztán a következőt mondta: "Annak idején, a válás után Zsuzsika azt mondta, ne félj mama, nem változik semmi, mégsem jártok ki, már nem szerettek minket, sem apátokat! Pedig ha ő is egy szerető családban maradt volna, talán most nem lenne ilyen!" Andi reagált: "Mama, nem mi tehetünk arról, hogy ilyen, se Zsuzsi, se anya vagy én!" Mama azt mondta, nem úgy gondolta, hogy mi vagyunk a hibásak. Pedig nagyon is úgy hangzott!!! Ezután jött az, hogy bocsássunk meg Gyuszikának, szegény nem tehet róla, beteg, és különben sem emlékszik semmire...
 Egész idő alatt úgy éreztem, mindjárt robbanok. Szerettem volna kimondani minden gondolatomat, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Mostanáig érlelődött bennem az összes ki nem mondott szó. Ez következik most. Előre is elnézést kérek mindenkitől, valószínűleg lesz pár olyan mondat, melyben nyomdafestéket nem tűrő szavak szerepelnek. 

Nem járunk ki: 
 Hát mi vagyok én? Mazohista? Vagy mártír? Ha valaki gyilkossággal fenyeget, még jó, hogy nem állok elé önként és dalolva! Mamáéktól sem kapok/kapunk mást, csak állandó baszogatást! Köszönöm, de nekem már nagyon elegem van ebből! Türelmes ember vagyok, de az én türelmem sem végtelen!

Amit annak idején mondtam:
 Igen, valóban azt mondtam, mert akkor még szerettem kint lenni. De aztán minden alkalommal a válásról volt szó, meg hogy miért nem ellenkeztünk, meg anya mekkora köcsög, amiért szegény kicsi fiacskájukkal ezt tette, meg milyen egy lotyó, amiért összejött Lacival stb. 14-15 éves korában ki tudja ezt elviselni??? Eleinte szó nélkül tűrtem, belül tomboltam, és egyre csak nőtt bennem a düh. Végül egy sokadik alkalommal kitálaltam: Gyuszikának a válás idején már volt egy 2 éves kapcsolata valamilyen Ágicával. Aztán valami miatt szakítottak. Ezen kívül ugyebár a drága fiacskájuk, az ártatlan Gyuszika természetgyógyász-masszőrként dolgozott a Szent Ferenc Kórházban. Nagy híre volt Miskolcon, nem csupán masszázsra jártak hozzá a női páciensek. Ezt persze nem hitte el nekem mama, az ő fiacskája nem ilyen, meg ha ez valóban így lenne, miért nem mondták neki soha, amikor a Szent Ferencben feküdt. Hát ekkora naivitást! Természetes, hogy nem így fogadják: "Csókolom, Marika néni! Hogy tetszik lenni? Tetszik tudni arról, hogy a Gyula keféli a betegeit?"
 No mindegy, a lényeg, hogy betelt a pohár nálam is, elég pillanatot tettek tönkre az életemben, elégszer rúgtak belém, ezért nem akartam többé kimenni.

Szegény apátok nem tehet róla, beteg:
 Igen, beteg. Idegbeteg! Egy idióta, őrült fazon! Ön- és közveszélyes, ki- és beszámíthatatlan, bipoláris. De kérdem én, ezek miatt el kell nézni minden hülyeségét? Azért, mert beteg, fenyegetőzhet, megkeserítheti az életünket? Hát nem! Sok olyan bűne van, ami nem a betegségének tudható be! És még valami: Ha az általa küldött, gyilkossággal fenyegető sms-ek ellenére kimentem volna egyedül, mi a garancia arra, hogy nem durran el valami miatt az agya, és nem öl meg? Semmi!
 Annak idején mélyen benne volt az öngyógyításban. Tessék, akkor segíts magadon! Anno én mondtam, hogy a fekete mágiát kerülje, mert rajta csattan. Nem kerülte el. Íme, meg is lett az eredménye. Nem tudom sajnálni. Régebben még sajnáltam, ma már nem. Ma már csak a gyűlölet ég bennem, ez az egyetlen "érzelem", ami hozzá köt.

Nem emlékszik semmire:
 Na persze! Nem most jöttem le a falvédőről! Gyuszika mindig a könnyebb utat választotta, és soha semmiért nem ő volt a felelős! Biztos vagyok benne, hogy minden cselekedetére tisztán emlékszik, csak rájött, hogy így eltaszított minket, és ha részleges amnéziát színlel, neki könnyebb. Mamáék meg úgyis megsajnálják, őket az orruknál fogva vezetik. Én azonban nem felejtek! Felőlem akár fel is fordulhat, nem érdekel!

 Sajnos a vér ehhez az őrülthöz köt, de nem tudok rá úgy tekinteni, mint az apámra. Ezért is hívom Gyuszikának. Nem vagyok hajlandó találkozni vele, a hangját sem akarom hallani! A megbocsátásomról pedig ne is álmodjon! Arról meg végképp ne, hogy mosolyogva kimegyek hozzájuk és ápolom őt, gondoskodok róla! Majd ha piros hó esik! Ő százszor és ezerszer megtagadott minket, lemondott rólunk, és csupán élvezetet jelentettünk számára, születésünk után pedig csak nyűg voltunk. Most mégis a lányai vagyunk, és gyermeki kötelességünk gondoskodni róla? Hát, kacagnom kell!

 Bár tudom, hogy ő nem olvassa a blogomat, mégis egy neki szánt üzenettel zárom a bejegyzést:

Gyuszika, értsd meg végre, felnőttem, többé nem vagyok vak! Nekem már évek óta nincs apám! Soha nem bocsátok meg neked, ezt jól vésd az eszedbe! Teljes szívemből gyűlöllek! Nem kell tőled semmi, csak egyet kérek: Hagyj békén!  

 Most egy olyan emberi tulajdonságról fogok írni, amely sajnos sokakra jellemző. Egy olyan életelv ez, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába. Ez nem más, mint az egoizmus.
 Olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi. Az egoizmus azonban erkölcsi tulajdonság is, mely a társadalommal és más emberekkel való viszonyában jellemzi a személyiséget.
 Az "éntudat" (EGO) filozófiai és pszichológiai fogalom - A saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk, érzelmekkel együtt. Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés stb. segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.
 Az éntudat az öntudat első foka, rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jeletősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek problémái vannak önmagával. A leggyakoribb ilyen énkép probléma az "istenbetegség", vagyis az egoizmus. 
 A világon kétféle ember létezik: akinek önbizalma sincs, és aki egoista. A ló két oldala... Kell, hogy legyen mindenkinek egészséges önbizalma, de nem lenne szabad messzire menni! Önbizalom kell céljaink eléréséhez, az egész élethez, de nem szabad egoistává válni! Erről azonban sokan megfeledkeztek. Szinte már nincs is olyan ember, aki a középúton haladna: vagy önbizalomhiányos, vagy egoista. Melyik jobb? Szerintem egyik sem. Én az önbizalomhiányos emberek közé tartozom, de tudom, hogy ez nem jó. És igen, én segítségért fordultam, és igyekszem szert tenni némi önbizalomra!
 Egy olyan mondattal zárom a bejegyzést, melynek jelentése erre a témára nagyon igaz, s képi megjelenése az emberi viselkedést is tükrözheti.

Amelyik búzakalászban szem van, lehajtja fejét,
de, amelyik üres, az büszkén nyúlik felfelé.

 A hétvégét Mezőnyárádon töltöttem a nagyszüleimnél. Péntek reggel mentem ki, vasárnap délután jöttem haza. Alig 3 nap, de jó volt arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Különben is, ez volt az egyik célja a kimenetelemnek.
 Szombaton úgy volt, hogy elmegyünk Mezőkövesdre a Zsóryba, de végül Bogácson kötöttünk ki. Én a Zsóryt jobban szeretem... Bár ritkán jártam strandra, mostanában mindig oda megyünk a barátokkal. Most viszont korán mentünk ki a buszmegállóba, és a bogácsi busz hamarabb jött, mint a kövesdi. Így jutottunk el Bogácsra, hirtelen ötlet alapján. Nem volt rossz, sőt, jól éreztem magam, csak van pár rossz emlékem a bogácsi strandról...
 Kiskoromban minden nyáron ott voltunk 1-2 hétig, egy rokonunk nyaralójában. Ez tehát egy a sok Gyuszikához kötődő emlékeim közül. Itt csípett meg először egy pőcsik, itt gyulladt be úgy a fülem, hogy ügyeletre kellett menni, ahol fel is szúrták... De ez csupán 3 negatívum a sok közül...
 Összességében azért jól éreztem magam nagyimékkal, sokat fürödtünk. Papóval kártyáztunk, közben jól le is égtünk. A hátam eléggé fáj is... Jah, ami szép ebben a leégésben: Olyan a bikinifelsőm, amit nyakba kell akasztani, és hátul meg kell kötni. Nos, a hátam vörös, a nyakamon és a hátam közepén látható egy masni alakú fehér folt. Továbbá kártyázás közben törökülésben ültem, úgyhogy a lábam is érdekesen néz ki. :D 
 Más: Tegnap megérkezett Pestről a laptopom. Igen, vettem egyet, Fujitsu Siemens Amilo, 14,5'-os kijelző... 120-130 ezer Ft között látni az áruházakban, én 75 ezer Ft-ért vettem, de nem használt, teljesen új, jogtiszta rendszerrel, 1 év garanciával, ajándék laptop táskával. :)
 Tegnap este néztem az EB döntőt. Hatalmas német zászlóval a kezemben szurkoltam, és néha eljátszottam szájharmónikán a német himnuszt. Teljesen beleéltem magam a szurkolásba. Bár a spanyoloké lett az arany, az erkölcsi győzelem a németeké. Miért? Pl. Amikor az egyik spanyol a földön feküdt, Schweinsteiger labdával ment oda hozzá!

Most mennem kell, mert rendbe kell raknom a szobámat, ami jelenleg úgy néz ki, mint ahol egy II. Világháborús bomba robbant. Ezt mindenképp ma kell megtennem, mert holnaptól nem lesz rá időm. Holnap reggel 8-kor ugyanis kezdődik a szakmai gyakorlat. Valahogy el kéne intéznem, hogy július 20-ig befejezzem, mert 23-án mennem kéne (és szeretnék is menni) Szentendrére. Július 23-tól augusztus 3-ig vigyáznánk tesómmal Mikiék (anya bátyja, Andi keresztapja, az én nagybátyjám) házára, amíg ők nyaralnak. Ha kell, a hét minden napján dolgozok, csak végezzek addig!

Hallgass a szív szavára!

Februárban megbántottam hét barátom,
Hiba volt, belátom.
Négy hónap kellett, hogy kinyíljon a szemem,
S hibám észrevegyem.

Bementem hozzájuk, s bocsánatot kértem,
Bár igaz, hogy féltem…
Attól féltem, ezt már túl késő megtenni,
S nem kéne bemenni.

De összeszedtem magam, eléjük álltam,
S szívemet feltártam.
Nem voltam normális, de tán még lehetek…
Mit tettem Veletek!

Ti négy hónap után még mindig szerettek,
Még nem feledtetek,
És bár nem volt szép, mit ellenetek tettem,
Ma hittetek nekem.

Megbocsátottatok – s ezt nem hittem volna…
Mintha egy hang szólna:
- Hibád beláttad, és bocsánatot kértél,
De nem érdemeltél!

Ám ha már ez így történt, ne rontsd el újra!
Lépj az igaz útra,
És mutasd meg nekik a valódi éned!
Így lesz jó az élet!

A hang már halkul, de én még megkérdezem:
- Ezt mégis hogy’ tegyem?
Nem tudom, a tükörből ki néz vissza rám!
Hát te tudod talán?

- Azt, hogy ki vagy, más nem, csak te tudhatod!
De, ha magad adod,
Szeretnek majd, s nem lesz többé ilyen bajod,
De csak ha ezt hagyod!

Szólj nekik igazat, legyél kedves velük,
S ne fordulj ellenük!
Szükséged van rájuk, ők szeretnek téged,
Jót akarnak néked!

Lépj hát tovább, és haladj bátran előre!
Ne hagyd az időre,
Hogy helyetted megtegye! Megleled utad,
S valódi önmagad!

Adj hálát az Úrnak, hogy ők vannak veled,
De ezt sose feledd:
Mikor velük vagy, vezéreljen szeretet,
S ne játsszál szerepet!

- Köszönöm válaszod, s megígérem neked,
Megteszem, mit lehet!
Mindnyájukat teljes szívemből szeretem,
Szavad nem feledem!

Mostantól hallgatok a szívem szavára,
Figyelek dalára!
A tanulságot látva most megfogadom:
Csak önmagam adom!

 Remélem, a "hét barát" tudni fogja, hogy a versben róluk van szó... Ezúton is köszönöm, hogy megbocsátottatok nekem!!!

 Ez a dal nagyon tetszik nekem. A lüktetés, melyet nagyon jól hallani, a szívdobogásra emlékeztet. A szövege pedig teljesen helytálló. Aki nem ismerné a dalt, itt egy link, ahol meg lehet hallgatni:
 

https://www.youtube.com/watch?v=Nms51PcHby0

Sok vastag toll sok sorsot ír, sok könyvbe sok nevet,
Kövér pecsétet ütnek rád különböző kezek.
Még azt sem mondod: Hé, itt vagyok! Vagy azt, hogy: Mi újság?
Még meg sem éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát.

Hány cédula egy élet?
Hány cédula egy élet?

Kijárhatsz akárhány iskolát, az mind naplót vezet,
És intőt ad vagy megrovást, ha ezt vagy azt teszed.
A papírok mondják meg, hogy ki vagy és azt, hogy mennyit érsz,
De boldog akkor is lehetsz, ha fél cédulán élsz.

Hány cédula egy élet?
Hány cédula egy élet?

Ha végre valakit megszeretsz, egy papír ad áldást rá,
S egy új papírért szenvedhetsz, ha mégiscsak elválnál.
Tehetsz akármit, jól tudod, így volt és így marad,
Parancs-levél, vagy vallomás megszabja sorsodat.

Hány cédula egy élet?
Hány cédula egy élet?

Csak azt ne feledje senki sem, ki cédulákat ír,
Hogy róla is készülhet más helyen, ugyanilyen papír!
Az utolsó cédula kőből van vagy fából, ha kevés a pénz,
És múlt időben ír oda egy arra fizetett kéz.

Hány cédula egy élet?
Hány cédula egy élet?

Négy bársonytalpon hófehér cica surran,
S nem is tudod, hol van,
Mert nagyon okosan elbújik előled,
S nyugalmat kér tőled.

Már mélyen alszik, vadászatról álmodik,
Fűben lopakodik.
Becserkészi áldozatát, s beleharap,
De még alszik, hanyatt.

Egyszer aztán felpattan, korog a gyomra,
S rá is lel a nyomra.
Megvárja, míg a kaját elé teszik,
S teli szájjal eszik.

A pocak már tele, így jöhet a móka.
De hol van Micóka?
Az egész házban bársonytalpak cikáznak...
Nos, annyi a háznak!

A szoba immár nem más, mint egy csatatér,
De a harc véget ér.
Csörög a zacskó, ezt már messziről hallják -
Táljukat szagolják.

Még csak mosom a húst, s már jön a sok tappancs,
S combomon van egy mancs:
Adjál nekem is, már nagyon éhes vagyok,
Falatot sem hagyok!

Rájuk nézek, s semmi mást nem tudok tenni,
Adok nekik enni.
A hússal tömve van a szájuk, úgy esznek,
S levegőt sem vesznek.

Szmitike mosdik, majd mély álomba merül,
S vadászatra kerül.
Egy óra még, és kezdődik minden újra,
S mancsok kelnek útra...

 Ma eltemettem az egyik cicámat, Szmitit. Tegnap ütötték el, de csak ma találtuk meg. Anya délutános volt, Laci aludt, így én ástam a gödröt, és eltemettem szeretett kandúromat. Nyughelye tetejére egy régi deszkaajtót tettem, hogy Jessy nehogy kiássa.
 Szmiti, a hófehér perzsa-házimacska keverék kandúr 7 évet élt. Nem ismertem kiscica korától, mert ő hamarabb lett a ház lakója, mint én, de amikor ideköltöztünk a Soltészra, szinte azonnal megszerettem. Bár igaz, akkor még élt bennem a Maszatkám elvesztésével járó fájdalom. Maszat szintén egy hófehér kandúr volt, csak ő sziámi-házimacska keverék. Szmitinek ördögi tekintete volt, hatalmas sárga szemekkel, Maszatnak inkább angyali, a babakék szemeivel.
 Szegény Szmitikém sokszor járt pórul. A párzási időszakok alkalmával gyakran előfordult, hogy egy hétig nem láttuk, aztán úgy jött haza, mint egy hadirokkant. Sántítva, nyöszörögve, tele karmolásokkal, lefogyva... Ilyenkor kb. 4-5 napig csak evett és aludt, majd újra indult a lányok után. Az egyik eltűnése után azonban törött farokkal jött haza. Kb 1 éve csak az első 2 csigolyáját érezte, a farka maradék részét nem. De így is a mi cicánk volt, szerettük nagyon.
 Hhh... Ha létezik Macskamennyország, ő biztosan odakerül, az örök vadászmezőre. Nem csupán egy macska volt nálunk, hanem családtag, ugyanúgy, mint minden kisállatunk.
 Bár ma eltemettem egy tüneményt, a szívemben örökké élni fog!

Drága Szmitikém, nyugodj békében!

 Az Operafesztivál egyik meghívott vendég együttese a holland Epica zenekar volt. Március végén - április elején rendeltem meg 2 jegyet a koncertre, mely szombaton (06.14.) volt 21.00-tól a Jégcsarnokban. Eredetileg tesómmal mentünk volna... Már nagyon vártam a szombatot, hogy végre láthassam és hallhassam élőben az Epicát. A sors azonban közbeszólt.
 A járvány, amit elkaptam, akkor még nem múlt el... Nem mehettem a koncertre... Tesóm az egyik barátnőjével ment el, én meg maradtam itthon. :(

Aki nem ismerné az Epicát, most megtudhat róluk pár információt:

Tagok:
 - Simone Simons (ének)
 - Mark Jansen (gitár, vokál)
 - Ad Sluijter (gitár)
 - Coen Janssen (billentyűs hangszerek)
 - Yves Huts (basszusgitár)
 - Ariën van Weesenbeek (dob)

Stílus:
 Szimfonikus rock

A zenekar: 
 A holland Epica zenekart 2002-ben alapította Mark Jansen, miután kilépett az After Forever együttesből. Hozzá csatlakozott Ad Sluijter gitáros, Yves Huts basszusgitáros, Coen Janssen billenytűs, majd megtalálták Jeroen Simons dobost és Simone Simons énekest. A zenekar neve a Kamelot együttes egyik nagylemeze ihlette. Első nagylemezük 2003-ban jelent meg The Phantom Agony címmel, amelyet intenzív turnézással mutattak be. Második albumukat 2005-ben adták ki Consign To Oblivion címmel. Az album a 12. helyig jutott el a holland listákon, és 7 héten keresztül szerepelt a Top 100-ban. Ezen a lemezen szerepelt vendégként Roy Kahn, a Kamelot énekese is. A zenekar 2007-ben új lemezszerződést kötött a jelenlegi legnagyobb metal lemezkiadóval, a Nuclear Blasttal. Már ők adták ki a The Divine Conspiracy című albumot, amely hatalmas sikert aratott a kritikusok és a közönség körében egyaránt. 

Egy kép:

 A minap felütötte fejét egy járvány a városban. Természetesen, mint mindig, most is elkaptam. Nem volt még olyan, hogy az influenzát vagy a különféle járványokat ne kaptam volna el. Illetve egyszer igen: Influenza elleni védőoltást kaptam 2 éve, akkor 1 hétig nyomtam az ágyat. Amikor "beindult" az influenza, már túl voltam rajta. 
 Tegnap még nem éreztem, hogy bajom lenne. Az éjszakám viszont pocsék volt. Fél 3-kor felriadtam arra, hogy nem kapok levegőt. Az orrom bedugult, a torkom pedig csúnyán begyulladt, és egyszerűen nem jött a levegő. Amolyan pánikszerű, hirtelen levegőkapkodás által jött egy kicsi. Kimentem a konyhába, kifújtam az orrom, majd megmértem a lázam, mert égett mindenem és alig láttam. Csak hőemelkedésem volt, 37,3. 3 óra körül visszamentem a szobámba, nagyon álmos voltam. Alig bírtam elaludni. Fájt a hátam, a derekam, szúrt a mellkasom, égett a bőröm, és ahol a takaró hozzám ért, olyan volt, mintha kalapáccsal ütnének. Nem is aludtam túl jól, szinte minden fél órában felébredtem arra, hogy nem kapok levegőt. Végül 8 körül feladtam a próbálkozást. Elmentem a házi orvoshoz, kiderült, hogy ez járvány. Kaptam pár receptet, majd utamra engedett.
 Nagyon álmos vagyok, de nem tudok lefeküdni. Amint vízszintesbe kerülök, szúr a mellkasom, fáj a hátam, a pulzusom meg felugrik 120 fölé. A derekam állva, ülve és fekve egyaránt fáj. Jah, a pulzus nem túl vészes... Állva 100/perc, ülve 110/perc, 10 perc állás után 95/perc, fekve 120-125/perc. 
 Vettem be Cetebe-t és Supradynt is, hátha segít valamennyit. Főztem teát, citrommal és mézzel, most azt iszogatom - csak annyi a kellemetlen, hogy alig bírok nyelni.
 A lázam most 37,8 (1,4-del több, mint az alap testhőm). Még nem olyan vészes, nem is vettem be rá lázcsillapítót. Majd akkor, ha esetleg 38 fölé megy.
 Most megyek, jegelem a karomat. Kivételesen jól esik a hideg. :)

 Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy van pár dolog a koncertúttal kapcsolatban, ami nem stimmel.
 Tegnap azt mondta Tanár Úr, hogy szombaton kapta a levelet Ollitól. 2 nap után meg konkrét árral felajánl egy balatoni kórustábort Révfülöpön. No itt van a bibi. A fősulis angol csoporttal gondolkodtunk egy kis kiruccanáson, így sokáig böngésztem a neten a balatoni csoportos nyaralási lehetőségeket. Egy helyet sem találtam, ahol konkrét árral (beleértve a kedvezményeket és miegyebet) kínálnak lehetőségeket. Mindenütt ajánlatot kell kérni. Nos, ha Tanár Úr szombaton olvasta Olli levelét, és rögtön keresgélni kezdett a neten, és talán még aznap ajánlatot kért, akkor sem kaphatott úgy, hogy azt hétfőn 2-kor már közzé tudja tenni. Az ajánlatkérés ugyanis hiába megy el szombaton, csak hétköznap nézik, tehát hétfőn olvashatták, a kalkuláció pedig mindenhol minimum 1 munkanap. Ez az egyik, ami nem stimmelt.
 A másik a miért. Miért nem tudott Olli fogadó családokat szerezni? Ezt nem mondta el Tanár Úr. Május 31-ig el kellett volna küldenie a listát, kik mennek. Nem tartotta be a határidőt, nyári szünetben pedig egyértelmű, hogy nem igazán lehet összeszedni az embereket. Olli mégis hogy osztott volna szét minket, ha azt sem tudta, pontosan hányan megyünk, hány lány van és hány fiú, milyen idősek vagyunk stb?! Tehát NEM Olli hibázott. 
 Azt hiszem, jól döntöttem, hogy a kórustáborra nemet mondtam. Részemről az énekkar is ennyi volt. Ezek után nem fogom segíteni az énekkar munkáját. Minek? Rám bármikor lehessen számítani, de Tanár Úr még egy időpontot sem tud betartani? Köszönöm, bőven elég volt!

 Nagy álmom volt kijutni még egyszer Tamperébe az énekkarral. Nehézkesen indult az egész, de sikerült megoldani, hogy augusztusban mehessek. 2 és fél hónappal a kiutazás előtt jött egy hír, s ez az álmom a porba hullott.
 Ma felmentem énekkarra... Tanár Úr elmondta, hogy szombaton kapott egy mailt Ollitól. Sajnálja, de nem volt elég ideje fogadó családokat gyűjteni (28 főnek), a segítői nem érnek rá ezzel foglalkozni, ő pedig 10 hónapra megy Helsinkibe a doktori cím miatt.
 Én megértem, hogy ez a 10 hónap nagyon fontos Ollinak, de olyan rosszkor jött ez az egész. Ez volt az én utolsó lehetőségem arra, hogy az énekkarral külföldre menjek... A következő kiutazás desztinációja Münster lesz, de vagy ősszel, vagy tavasszal, ami a suli miatt nekem nem megoldható. Finnországi lehetőség legközelebb 3 év múlva lesz. Ez azonban nem az én lehetőségem. :(
 Tanár Úr, hogy valamilyen szinten kompenzálja a társaságot, szervez egy Balatoni kórustábort Révfülöpön... Nem tudom, kik fognak menni, én nem. Megvan rá az indokom, de inkább nem tenném közzé. Viszont mielőtt valaki félreértene, nem harag vagy valami ilyesmi miatt!
 Basszus... Már úgy beleéltem magam! Olyan rossz ez az egész! Bár már megtanulhattam volna: Aminek örülnék, az ritkán jön össze... :(

 Tegnap iwiw-en láttam egy üzenetet az üzenőfalon, kitettem én is. Most újra elolvastam... Miközben hullanak a könnyeim szegény kutyus miatt, azon töprengek, hogy lehetnek egyesek ennyire szívtelenek... Leírom, miről is van szó.

"Kedves Anyu és Apu!
 6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagynehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köppenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék."

 Hogy lehetnek az emberek ennyire kegyetlenek? :'(

 A csütörtöki vérvétel utáni állapotról írtam az előző bejegyzésben. Képeket is tettem fel. Ma, a vérvételtől számított harmadik napon sokkal csúnyább a karom, és új foltok jelentkeznek. Most már nagyon fáj a karom, és nem csupán az érintett területen.
 Hétfőn visszamegyek az SZTK-ba, és megkérdezem a laborosokat, miért van ez, mit lehet vele tenni stb. Az tény, hogy nem a vénám volt rossz, mert már számtalanszor vettek tőlem vért mindkét karomból, ahogy infúziót is kaptam már mindkettőbe, valamint eddig már kétszer adtam vért, egyszer a jobb, egyszer a bal karomból, és nem volt semmi baj. Tehát ők szúrták el.
 Volt már olyan, hogy megpattant a vénám, de sosem nézett még így ki, csupán egy kicsi lila foltocska volt látható. Most viszont kb 20 cm hosszú, 10 cm széles területen lilult el a bőröm, és eddig minden nap új foltok jelentek meg.
 Nem tudom, mi lehet ez és miért, de rémisztő. A látvány pedig borzalmas és undorító, ezért nem is teszek fel róla újabb képet...

 Tegnap mentem vérvételre. Eredményt csak 11-én kapok, mert a hormonvizsgálat sokáig tart. Nem is az eredménye miatt írok, arról majd máskor, ha már lesz.
 Inkább képeket mutatok. Kipukkadt a vénám... Elég csúnya, és fáj is. Jó, mi?
 No ennyi most elég is. Majd még írok valamikor. :)

 Mindig is nagyon szerettem a tejet, amikor volt itthon, ittam, nagyiméknál még házi tejet is. Egy jóideje azonban mindig bajom volt tőle: puffadás, görcsölő gyomorszáj stb. Az érdekesség az volt, hogy ha kakaót ittam, vagy műzlit ettem, nem volt olyan erős még a görcs sem.
 Tegnap nagyiméknál ittam egy bögre tejcsit, szinte azonnal begörcsöltem tőle. De olyan jól esett! Most viszont a következményeivel küzdök, iszonyatosan fáj a hasam, és hánytam is. Megkérdeztem anyát, mi lehet megint, azt mondta, szerinte tej- vagy tejcukor-érzékeny vagyok. Megkérdeztem egy orvos ismerősömet is, ő is ezt mondta, de hozzá tette, hogy menjek el vizsgálatra is.
 Azért én bízom abban, hogy nem kell véglegesen lemondanom a tejről, mert tényleg nagyon szeretem, és egészséges is...

 A mai nap hosszú volt, legalábbis kellőképp fárasztó. Reggel elmentem Lacival a szemészetre Évi nénihez, 7.50-re kaptunk időpontot. Nekem a kötőhártyám még mindig nem jött helyre, kaptam is rá egy másik szemcseppet. Lacinak idegen test volt a szemében. Anya hozott haza minket. Ittunk mindhárman egy kávét, majd anya és én kimentünk nagyimékhoz Mezőnyárádra. Miután hazaértünk, pihentem egy kicsit, aztán megfürdettük Jessyt, majd elkezdtem rendbe tenni a szobámat. Amióta kiköltöztem a koliból, olyan a szobám, mint ahol bomba robbant. Jelenleg sem szebb, de a szekrényeimből végre kikerültek azok a ruhák, amikből kifogytam, valamint amik nem az enyémek. Jó érzés, végre elfér mindenem.
 Holnap tervezem a folytatást, bár még nem tudom, mikor, mert délelőtt vigyázok kicsit Mártikára és Ákosra, 2-től 5-ig pedig énekkaron leszek. Utána Nóri vár, segíteni kell neki, nem tudom, mikor érek haza. Jó lenne minél hamarabb, mert még sok dolog vár rám.
 Csütörtökön reggel megyek az SZTK-ba vérvételre... Jönnek a vizsgálatok... Megint... Nem szeretem a kórházakat, sem a vizsgálatokat, elég volt mindaz, ami eddig volt, 4 hónapos korom óta... Pedig vár még rám egy kisebb műtét is, amit nem kéne sokáig halogatni. A mandulaműtétem levét iszom, a doki egy kis "műhibát" követett el, ennek a nyomaitól kell megszabadulnom. Bár panaszom nincs erre az "alien"-re, növekszik, ez pedig nem jó.
 Be kell iktatnom az allergia-vizsgálatot is mihamarabb, mert valamire érzékeny vagyok (a Lidocainon kívül). Persze ez sem lesz sima ügy, mert a légúti tünetekkel az allergológiára kell menni, a bőrtünetekkel viszont a bőrgyógyászatra. Bevallom, az utóbbiak elég rémisztőek, amikor előjönnek. Olyasmi kiütések mindkét karhajlatomban, mint a csalánkiütés, és úgy néz ki a karom, mint egy rossz drogosé...  
 Ha minden úgy alakult volna, ahogy terveztem, akkor ezeken már túl lehetnék, de sajnos igaz a mondás: "Ember tervez, Isten végez."
 Most megyek, álmos vagyok. Jön a szemcsepp, aztán végre aludhatok. Ja, egyébként vicces: A szemcsepp egyik segédanyaga kénsav - A tenyeremet csípte, remélem, a szememet nem fogja...

 Az indexem tartalma:

• Gazdasági és vezetési ismeretek II.: 4 (5-ből 4 kredit)
• Idegenforgalmi földrajz II.: 3 (10-ből 6 kredit)
• Makroökonómia II.: 2 (5-ből 2 kredit)
• Mikroökonómia II.: 4 (10-ből 8 kredit)
• Specializáció II. (Rendezvényszervezés): 3 (5-ből 3 kredit)
• Szállodaszervezés II.: 2 (15-ből 6 kredit)
• Számítástechnikai alapismeretek II.: 2 (10-ből 4 kredit)
• Számvitel II.: 4 (10-ből 8 kredit)
• Turizmus általános elmélete II.: 2 (15-ből 6 kredit)
• Turizmus gazdaságtana I.: 4 (15-ből 12 kredit)
• Turizmus gazdaságtana II.: 3 (15-ből 9 kredit)
• Utazási iroda menedzsment I.: 4 (10-ből 8 kredit)
• Üzleti idegennyelv II. (Angol): 5 (45-ből 45 kredit)

Az átlagom 3,903 lett, ami azt jelenti, hogy van esélyem a tanulmányi ösztöndíjra. :)

Aki eddig nem értette, miért nem akartam bulizni, miért volt szinte mindig a suli az első, remélhetőleg most már megért.