Most egy olyan emberi tulajdonságról fogok írni, amely sajnos sokakra jellemző. Egy olyan életelv ez, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába. Ez nem más, mint az egoizmus.
 Olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi. Az egoizmus azonban erkölcsi tulajdonság is, mely a társadalommal és más emberekkel való viszonyában jellemzi a személyiséget.
 Az "éntudat" (EGO) filozófiai és pszichológiai fogalom - A saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk, érzelmekkel együtt. Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés stb. segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.
 Az éntudat az öntudat első foka, rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jeletősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek problémái vannak önmagával. A leggyakoribb ilyen énkép probléma az "istenbetegség", vagyis az egoizmus. 
 A világon kétféle ember létezik: akinek önbizalma sincs, és aki egoista. A ló két oldala... Kell, hogy legyen mindenkinek egészséges önbizalma, de nem lenne szabad messzire menni! Önbizalom kell céljaink eléréséhez, az egész élethez, de nem szabad egoistává válni! Erről azonban sokan megfeledkeztek. Szinte már nincs is olyan ember, aki a középúton haladna: vagy önbizalomhiányos, vagy egoista. Melyik jobb? Szerintem egyik sem. Én az önbizalomhiányos emberek közé tartozom, de tudom, hogy ez nem jó. És igen, én segítségért fordultam, és igyekszem szert tenni némi önbizalomra!
 Egy olyan mondattal zárom a bejegyzést, melynek jelentése erre a témára nagyon igaz, s képi megjelenése az emberi viselkedést is tükrözheti.

Amelyik búzakalászban szem van, lehajtja fejét,
de, amelyik üres, az büszkén nyúlik felfelé.