Életünk nem áll másból, csak a harcok sokaságából. Mint minden ember, én is harcolok. Elsősorban önmagammal, aztán az élettel, a világgal. Önmagammal leginkább azért állok harcban, mert ha a tükörbe nézek, nem tudom, ki néz vissza rám - nem ismerem, de tudom, mi mindenre képes... A világ ellen azért küzdök, mert ez a világ semmilyen szempontból nem jó. A folytonos rohanás, a gyűlölködés uralkodik, és a régi értékek is elvesztek, az emberi értékek megsemmisültek. "A rohanó világban megkoptak a fények, halványak a hitek és halványak a remények...". Az élet... Nem habostorta, ez tény. De kérdem én, hogyan lehet teljes és boldog életet élni egy olyan világban, ahol az ember nem érzi jól magát? Az én válaszom így hangzik: Sehogy. Egyet tehetünk, sodródunk az árral, mert aki ellenáll, az halál fia.
Próbálkoztam egy másik világ létrehozásával, ahol jól érzem magam - de ez egy álom volt, nem a valóság. Nagyon jó volt ez az álomvilág, de ennél sokkal jobban fájt az ébredés. Nem hiába, "Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni..."
Azonban van itt még valami... A fizikai állapotom... Sajnos, nem mondhatom el, hogy jól vagyok. Mostanában egyre gyakrabb az olyan alkalom, amikor lezsibbad a bal oldalam. Fejfájással indul, mely még a fájdalomcsillapító hatására sem tompul, egyre erősödik, majd elkezd zsibbadni a bal oldalam, valamint begörcsöl a hasam. Alig mozdul a karom vagy a lábam, a bal szemem rángatózik... Ilyesztő dolgok ezek. Eddig úgy fél óráig tartott a leghosszabb ilyen állapotom... Mitől múlnak el ezek a "rohamok"? Őszintén szólva fogalmam sincs. Egyre inkább erősödik minden, aztán mintha mi sem történt volna, elmúlnak. Érdekes, mégis furcsa és ijesztő... Ki tudja, talán igaza volt/van/lesz a jósnőnek...
Hmm... Most épp Bette Midler The Rose című számát hallgatom. Olyan gyönyörű! Le is írom a szövegét, ezzel zárom a bejegyzést.
Próbálkoztam egy másik világ létrehozásával, ahol jól érzem magam - de ez egy álom volt, nem a valóság. Nagyon jó volt ez az álomvilág, de ennél sokkal jobban fájt az ébredés. Nem hiába, "Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni..."
Azonban van itt még valami... A fizikai állapotom... Sajnos, nem mondhatom el, hogy jól vagyok. Mostanában egyre gyakrabb az olyan alkalom, amikor lezsibbad a bal oldalam. Fejfájással indul, mely még a fájdalomcsillapító hatására sem tompul, egyre erősödik, majd elkezd zsibbadni a bal oldalam, valamint begörcsöl a hasam. Alig mozdul a karom vagy a lábam, a bal szemem rángatózik... Ilyesztő dolgok ezek. Eddig úgy fél óráig tartott a leghosszabb ilyen állapotom... Mitől múlnak el ezek a "rohamok"? Őszintén szólva fogalmam sincs. Egyre inkább erősödik minden, aztán mintha mi sem történt volna, elmúlnak. Érdekes, mégis furcsa és ijesztő... Ki tudja, talán igaza volt/van/lesz a jósnőnek...
Hmm... Most épp Bette Midler The Rose című számát hallgatom. Olyan gyönyörű! Le is írom a szövegét, ezzel zárom a bejegyzést.
Some say love, it is a river
that drowns the tender reed.
Some say love, it is a razer
that leaves your soul to blead.
Some say love, it is a hunger,
an endless aching need.
I say love, it is a flower
and you it's only seed.
It's the heart afraid of breaking,
that never learns to dance.
It's the dream, afraid of waking
that never takes the chance.
It's the one, who won't be taken,
who cannot seem to give,
and the soul, afraid of dying
that never learns to live.
When the night has been too lonely,
and the road has been too long,
and you think that love is only
for the lucky and the strong.
Just remember, in the winterfar, beneath
the bitter snows lies the seed,
that with the sun's love,
in the spring becomes the rose.
that drowns the tender reed.
Some say love, it is a razer
that leaves your soul to blead.
Some say love, it is a hunger,
an endless aching need.
I say love, it is a flower
and you it's only seed.
It's the heart afraid of breaking,
that never learns to dance.
It's the dream, afraid of waking
that never takes the chance.
It's the one, who won't be taken,
who cannot seem to give,
and the soul, afraid of dying
that never learns to live.
When the night has been too lonely,
and the road has been too long,
and you think that love is only
for the lucky and the strong.
Just remember, in the winterfar, beneath
the bitter snows lies the seed,
that with the sun's love,
in the spring becomes the rose.
Utolsó kommentek