Sajnos ezt már én is észrevettem... Nem tudom, mi történik velem, és szinte senki sem tudja elviselni. Én sem. Küzdök, minden erőmmel harcolok, hogy ne zuhanjak magamba, hogy mosolyogva nézzek szembe a világgal, de minél erősebben akarom, annál távolibbnak tűnik a cél.
Visszatérő rémálmok, kétségek, félelem... Ezek kerítettek hatalmukba... Elmondani nem merem, mik ezek, pedig tudom, könnyebb lenne. Százszor és ezerszer könnyebb lenne... De nem. Nem tudom, és talán nem is akarom elmondani. Félek. Félek, ha mindenre fény derül, sokaknak okozok fájdalmat. Épp elég az, hogy nekem fáj. Nem csak a múlt, de a jelen is.
"A tegnap történelem, a holnap rejtelem, de a ma adomány." Milyen bölcs mondat... De hiába tudom, a tegnapok és a mák karöltve képezik jelenemet. A holnapokban már nem hiszek. Nem tudom, lesz-e holnap. Nem tudom, mi lesz holnap.
Élni szeretnék, nem csak túlélni. Mégis erről szólnak a mák. A túlélésről. És megint érzem, nem itt van az én helyem.
A szakdolgozatomat is naphosszakat írom, mégsem hiszem, hogy időben be tudom fejezni. A héten szünet volt a suliban. Szépen elterveztem, hogy ezt a hetet Tibolddarócon töltöm, összegyűjtve minden szükséges adatot, és rendesen megírom a dolgozatom. Erre tüdőgyulladással feküdtem itthon. Azt hiszem, ez a stresszes helyzet is közrejátszik az érzéseimben...
Nem tudom, mi történik velem... Félek... Egyre jobban félek...
"Föld Anya, Ég Anya, szólj, hogy hova megy az út! Nem akarok eltévedni!"
Utolsó kommentek