Ez a bejegyzés valóban vegyes érzelmekről fog szólni... Félelemről, fájdalomról, aggódásról, de emellett egy pici örömről... Ez utóbbival kezdem, ez lesz a legrövidebb.
Két új családtagunk lesz, egy-egy Beagle személyében. Egy 1,5 éves trikolor kan Kecskemétről jövő héten érkezik, egy 10 hetes trikolor kisfiúért pedig július 17-én megyek Tatabányára. Hogy miért? Bár eddig nem említettem, Jessykém álvemhes volt, nem lettek kölykei. Viszont kell neki egy játszótárs, olyan kutya személyében, aki azért kisebb termetű, de játékos, rohangászós, jó természetű, családbarát. Néztünk hirdetéseket, először a kölyök után érdeklődtünk, de akkor azt mondták, már mindegyiket elígérték, de ha valaki visszamondja, szólnak. Ez amolyan nesze semmi fogd meg jól dolognak tűnt, ezért felhívtuk a másik hirdetőt, aki a 1,5 éves kant akarta örökbe adni. Vele sikerült is megegyezni. Ma azonban hívott a kölyök gazdija, hogy visszamondtak egy kisfiút, érdekel-e még. Felhívtam pár embert, befogadna-e valaki egy Beagle kiskutyát, de nem jártam sikerrel, viszont sikerült kompromisszumot kötni itthon, így jöhet hozzánk a kicsi is.
Félelem, fájdalom, aggódás... Hétfőn Beusom Tibije meghalt. Beusom azóta csak zuhan, napról napra egyre mélyebbre. Félek, hogy butaságot csinál, pedig tudom, milyen erős. De most megtört, és sok-sok év fájdalma került a felszínre. Nagyon aggódom érte. Minden nap beszélünk Skype-on, de érzem, hogy jelenleg csak árnyéka önmagának. Segítséget nem nagyon fogad el senkitől... Nem akar küzdeni... Fáj, hogy így kell "látnom"... Minden este gyertya mellett imádkozok, hogy legyen ereje felállni és tovább menni, és Tibi lelkéért is elmondok egy imát. Őszintén remélem, hogy Beus nem követi Tibit, hanem köztünk marad, és küzd önmagáért. Mert hiába próbálunk mi, a barátai küzdeni érte, ha ő nem küzd, mi sem megyünk túl sokra. Nekem sincs túl sok erőm, de ami van, azt neki adnám, ha engedné, csak álljon talpra!!! Aki nem ismeri őt, nem tudja, milyen értékes ember... Sajnos ezt ő maga sem tudja... :( Ma azt mondta, elgondolkozik azon, amit mondtam neki. Azt mondtam, amit gondolok, hogy ha tovább zuhan, nehezebb lesz felállni, mintha most elkezdene felfelé mászni. (Épp elég mélyen van már most, innen is nehéz lesz felkelnie, ezért mondtam ezt, és szerintem igaz is...) Úgyhogy erről a témáról most nem írok többet, várom, hogyan dönt.
Záróvizsga... Hétfőn lesz, reggel 8-tól. Már csak 3 nap. Bár nincs olyan túl sok tétje, mivel a két év alatt rájöttem, hogy a turizmus nem az én világom, mégis egyre idegesebb vagyok. Sokan próbálnak nyugtatni, mondván, hogy ügyes vagyok, menni fog, nem lesz semmi gond, én ebben mégsem hiszek. Tanultam rá sokat, de az utóbbi 1 héten csak olvasgattam, és egyre inkább úgy érzem, nem tudok semmit. :(
Tegnap este nem voltam túl jól. Szúrt a mellkasom, majd heves szívdobogás jött rám megint, és iszonyatosan szúrt, alig kaptam levegőt. Olyan volt, mintha a mellkasomban lenne egy kés, és a szívemben is, és ahogy dobban a szívem, úgy csúszik egyre mélyebbre a benne lévő kés. Forgolódtam, hátha jobb lesz valahogy, de sehogy sem volt jó... Sajnos ez már egyre gyakoribb...
Azt hiszem, most nem írok többet, nagyon fáradt vagyok, és kezdek megint nem jól lenni. Holnap viszont korán kelek, mert jönnek nagyimék, meg Peti és a barátnője, Panni, Laci és Peti névnapját ünnepelni... Reggel pedig még fel kell telepítenem a gépre a kamerát, amit tesóm küldött Angliából, hogy nagyimék azon keresztül láthassák, és úgy tudjanak beszélni vele. Aztán indul a hajtás. Egy szó mint száz, megyek. Még vár rám a gyertya és az imádkozás.
Nem tudom, mikor írok legközelebb, szerintem majd csak a záróvizsga után.
Üdv mindenkinek:
Susanne
Utolsó kommentek