Apróságok

 Ma volt egy kis utam. Elvittem kinyomtatni a gazdasági és vezetési ismeretek anyagát, amiből szerdán ZH-t írok, aztán mentem a City Hotelba, intézkedni a szakmai gyakorlattal kapcsolatban. Végül bementem a fizikora...
 Majdnem 3 hónap után újra találkoztunk. Milyen érzés volt? "Felpattant egy kósza szikra, s meggyújtott hirtelen, / éreztem menthetetlen lángra kap a lelkem. / Felizott minden, s ragyogtam újból, mint azelőtt, / olyan tisztán és fényesen." Újra lángra kapott az a tűz, amely boldogságom forrása volt. De csupán kb 45 percig égett, ennyi időt töltöttem ma a fizikon. Jó volt látni őket: Adrienn nénit, Mónit, Andit, Fülit, Katit és Vikit.
 A tekintetükből azt láttam, ők már megbocsátottak nekem. Talán tényleg így van, talán megbocsátottak, de én nem tudok megbocsátani magamnak. Képtelen vagyok rá, hiszen azokat bántottam, akiket a legjobban szerettem, akik mindent megtettek értem, akik szerettek...
 Mindig is olyan voltam, hogy bárkinek bármit elnéztem, mindig mindent megbocsátottam. Azonban ha én követtem el hibát, magamnak nem, vagy csak nagyon nehezen tudtam megbocsátani. Jelen helyzetben a fizikosoknak nincs mit megbocsátanom, hiszen nem ők bántottak. Épp ellenkezőleg, én szúrtam hátba őket. Tettem pedig számomra megbocsáthatatlan.
 Miért mentem ma be a fizikora? Azért, mert Adrienn nénitől kaptam egy sms-t, melyben többek között ez állt: "Hiányzol nekünk". Szereti tudni, hogy vagyok (élek), és azt is, hogy vagyok (hogy érzem magam). Majdnem 3 hónap után újra láttak, 3 hónap múlva újra bemegyek, teljesítem az ígéretem, beviszem a finnországi dolgokat.
 Egy apró üzenet a fizikonak: Minnä rakastan sinua ikuisesti! De ettől függetlenül csak akkor találkozunk újra, ha visszajöttem Tamperéből...