Apróságok

    Az előző bejegyzéssel kapcsolatban döntésre jutottam. Februárban kezdődik a második félévem. Havonta maximum egyszer fogok hazajönni, egyetlen hétvégére. Gyöngyösön apám nem találhat meg. Tudom, nem lenne szabad elfutni, de nincs erőm küzdeni. Gyávaságom ára az, hogy az itteni életemet fel kell adnom. 2 hetem van arra, hogy elszakadjak mindentől és mindenkitől, ami/aki Miskolchoz köt. Ez nagyon nehéz és hihetetlenül fáj, és még nem tudom, ki fogom-e bírni, de nincs jobb ötletem. 2 hét rövid idő... És ki sem tudom mondani a búcsúszót. Egyszerűen nem megy.
    Talán valakiben felmerül a kérdés, miért kell egyáltalán elbúcsúznom bárkitől is, ha havonta egyszer úgyis itthon leszek. Nos egyrészt azért, mert sokakkal nem tudok hétvégente találkozni, mivel nem érnek rá. Másrészt pedig erősen gondolkozom azon, hogy nem csupán Miskolcról, de Magyarországról is elmegyek. Ez azonban még bizonytalan.
    Hhh... Nem tudom, mi hogyan alakul majd. Istenem, de örülnék, ha ez az egész csupán egy rémálom lenne, melyből felébredhetek!!!