Apróságok

    Ma voltam az Avasiban, elmentem a verseimért, mert kedden bevittem őket az egyik nagyon kedves tanárnak, megkértem, olvassa el verseimet szakmai szemmel. Most visszakaptam műveimet, kritikával együtt. Kaptam egy kis pozitívat is, de több volt a negatív. Nem baj ez, mindkettő építő hatással van az emberre. Tanárnő megkérdezte, hívő vagyok-e. Hirtelen azt válaszoltam, igen.
    Aztán elgondolkoztam ezen. Nézzük csak, milyen kapcsolatom volt eddig a hittel. Kiskoromban az én drága dédnagymamám tanított meg imádkozni. Ő mutatta meg, hogy az ember sosincs egyedül, Isten vigyáz bárányaira. Akkor, dédikém hatására hittem az Úrban. Viszont ellentmondásba keveredett bennem a hit és az ateizmus. Miért? Apám katolikus, anya református, de egyikük sem hívő, apám egyenesen ateista. Ő a mai napig azt hiszi, pogány vagyok, pedig megkereszteltek, református vagyok. Végül legyőztem a kétségeket, és hívő lettem. Templomba ugyan nem járok, de ettől meg lehet hinni Istenben. Viszont, amikor Olimpia meghalt, megrendült bennem a hit. Nem értettem, miért kell ilyen fiatalon elmennie. Aztán rájöttem, talán jobb így, mert szegénykém születése óta beteg volt, talán több időt töltött kórházban, mint otthon. Viszont amikor a szemem láttára elütötték az én pici kutyuskámat, Tarát, az egészen más volt. Aznap volt egy templomi koncertünk. Sírtam, zokogtam Tara holtteste mellett, majd összekapartam maradék erőmet, és elmentem a templomba. Azonban az udvaron megálltam, és nem bírtam bemenni. Aranylánc volt a nyakamban, kereszttel. Letéptem a nyakláncot és eldobtam, majd a földre kuporodtam, és zokogni kezdtem. Isten elvette az én kis drágámat. Később, de még a koncert kezdete előtt odajött hozzám egy barátnőm, felvette a földről a nyakláncomat, kezembe tette, majd bezárta tenyeremet, és bekísért a templomba. Az egész koncert alatt düh, bánat és gyűlölet égett bennem. Így vesztettem el a hitemet. Pár év múlva azonban újra feltámadt bennem. Bár sokmindent nem értek, tudom, hogy létezik. Ott van a kőben, a virágban, a szélben, minden apró teremtényben. Nem látjuk? A levegőt sem, mégis tudjuk, hogy van!
    Azt hiszem, jó választ adtam a tanárnő kérdésére, hiszek Istenben. A hitem pedig csak az enyém, senki sem veheti el tőlem.
    Talán most felmerül bennetek a kérdés, ha Isten létezik, miért nem segít az embereknek a bajban? Neked, nekem, bárkinek a világon. Kedves Olvasó, talán azért, mert ha nem lenne gond, nem lenne negatívum, nem kéne küzdeni, nem tudnánk értékelni a jó, pozitív dolgokat! Rossz nélkül nincs jó, ahogy jó nélkül sincs rossz. És ahogy egy nagyon kedves ismerősöm szokta nekem mondani: "Teher alatt nő a pálma." Isten nem veszi le a terhet a vállunkról, sem az enyémről, sem a tiédről, de mellettünk van. Csak érezni kell!
    Ez viszont csak az én véleményem, mindenki mást gondol. Ez így van jól, így helyes.