Apróságok

 Tegnap Laci ismételten beszólt nekem... Nem nagy dolgot, csupán egy apróságot, de pont az ilyen apróságokkal telt be a pohár.
 Anya tegnap leltározott, ezért sokáig maradt a Corában, nem is tudom, mikor ért haza. Laci éjszakára ment dolgozni, így este, miután elment, már egyedül voltam a házban. Hallottam, amint elindul a Ducato, aztán kitörtek belőlem a könnyek. Egyszerűen kikészültem... Felmentem MSN-re, beszéltem Andival, kisírtam magam, majd egy kis hideg zuhany, és mentem aludni. Még vagy fél órát forgolódtam, mire sikerült kikapcsolnom magam annyira, hogy elszenderüljek. Nem aludtam túl sokat, ez ma meg is látszott rajtam.
 4-kor keltem, 5.15 körül értem a hotelba. Munka közben viszont nem voltam túl jól... Szédelegtem, kalapált a szívem, görcsölt a fejem, remegtem és reszkettem, mint a nyárfalevél. Hogy az idegességtől vagy a kialvatlanságtól, azt magam sem tudom.
 Miután végeztem, kimentem anyával a Corába. A dohányzóban egy szál cigi mellett felvázoltam neki a dolgokat, mennyire elegem van. Annyit mondott, majd beszél Lacival, ha olyan állapotban lesz. Hát, azt hiszem, erre aztán várhatunk, mivel az 'olyan állapot' a józanságra utal. De ha sikerül is beszélniük, nem hinném, hogy bármi is változna. Viszont, ha ez így megy tovább, nem sok idő kell, hogy újra kiboruljak... Sajnos már nem bírom elviselni ezt az egészet, egyszerűen elegem van. Akkor pedig 'szép és nyugodt' beszélgetés nem várható, mert mondandóm végén ennyi lesz: Sziasztok!
 Igen, annyira besokalltam, hogy amennyiben nem változtatnak a körülményeken, úgy elköltözök, végleg. Hogy hová és miből, azt még magam sem tudom, de minden erőmmel azon leszek, hogy találjak egy nyugodtabb helyet.
 Talán sokakban felmerül, miért vagyok ilyen pesszimista, miért nem hiszem, hogy változtatnak. Nos, aki így vélekedik, csak egy napot töltsön el velük, és megtudja...