Apróságok

Hajnal van, sűrű ködben pihen a város,
A szürkeség az unalommal határos;
Fáznak a vasbetonba vert rozsdás szögek,
Ágon leng egy szélszaggatta nemesszövet.

Gyűrött újságpapír utat tör a járdán,
Vezércikkben öl az influenza-járvány,
Kitört a pánik, s úrrá lett a félelem,
Tegnap még friss volt, mára történelem.

Fakéregbe vésett szerelmes üzenet,
A padon felejtett száraz kenyérszelet,
Mind, egyre csak szebb napokat várnak,
S nagyot köszönnek az érkező halálnak.

Madarak repkednek a cudar időben,
Szárnyuk korbácsként suhog a levegőben.
Vijjogva keltik a munkába készülőket,
Gyermekek gúnyolnak vénülő szülőket.

Reggeli ébresztőt fújnak sikítva szirénák,
Morogva ébrednek a panel-hiénák,
Senki nincs olyan helyen, ahová való,
Gyűlölet a mindennapos ennivaló.

Távol a rend, messze szökött a fejekből,
Vámpírként falatozik híg vérerekből.
A jóllakott káosz elégedett, s hízik,
A fejetlenség csak önmagában bízik.

Falfirkák osztanak furcsa igazságot,
Így hirdetnek egy elképzelt valóságot,
Előttük állok, s a színek folynak egybe,
Sziszifuszként sziklát görgetek a hegyre.

Nyakamban tábla lóg, amely engem hirdet,
Útszéli koldustól kapok szakadt inget;
Az égő pusztán keresem menedékem,
Ma olcsón adom keserű verejtékem!

Lelkem sötét zugában él egy furcsa lány,
Székéből sosem mozdul, mert Ő a magány.
Ablaka sarkig tárt, ám fényt sosem kapott,
Fekete függönye takarja a Napot.

A rettegés gyökere behálózta testem,
Álmomban a meztelen Dávidot festem.
Gúnyos kacaja megmarja üres arcom,
De mindhiába teszi, mert még alszom.