Apróságok

Volt egy párom, Bence. Tiszta szívből szerettem. Ő volt a mindenem. A szüleivel is jó kapcsolatom volt. - Vagy mindezt csak így hittem?

Bence százszor és ezerszer megkérdőjelezett, nem bízott bennem, hogy tényleg őt szeretem. Egyetlen kérésem volt hozzá, ne tegyen többé próbára, mert nincs már erőm bizonygatni. Egy hétre erre megint megkérdőjelezett, majd mindennek vége lett. Aznap még jönni akart, elém állni, bocsánatot kérni... Akkor kértem, ne jöjjön, mert órám lesz. Úgy volt, kedden hív. Nem tette.

Majd hallottam, hogy most már végre jól érzi magát, boldog. Végre fellélegezhet. Lakótársa és annak barátnője szerint a miénk nem volt kapcsolat, mert alig találkoztunk... Pedig a szakítás előtti héten nem volt nap, hogy ne láttuk volna egymást. Hétfőn mégis értetlenül álltam a helyzet előtt.

De úgy tűnik, Bence inkább Petiéknek hitt, minthogy kinyitotta volna a szemét. Mert ha ezt tette volna, látná, hogy szerelmem igaz volt. De most már elég... Túl sok sebet és hatalmas övön aluli ütést kaptam tőle. Összetörte a szívemet.

S mint ahogy vele vége mindennek, úgy hiszem, a szüleit is elveszítettem...

Most jött el a pillanat, most kerekednek felül rajtam az érzések, a könnyek. Vége. Le kell zárnom. Túl kell lépnem. Mégis hogyan? Erre adjon valaki választ...

"...olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna, mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az akinek mondja magát. Az életed örökre megváltozik, és az egyetlen dolog, amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem tudja így összetörni a szíved."